Teleház Posta az időseknek, könyvtár, játszótér együtt
2005-06-18
 |
Lovász Gabriella: a fiatalok diktálják a tempót |
A
település központja a teleház. Az épület elején van a mozgó posta
bázisa. Az udvaron játszótér, a számítógépeken kívül ott működik a
könyvtár. A teleház vezetője Lovász Gabriella, aki a közhasznú
egyesületként működő Varsádért Ifjúsági Klub elnöke. A fiatalok nemcsak
a községi ünnepségeket, a falunapot szervezik, ők működtetik a német
hagyományőrző tánccsoportot, és a Turulmadár néptánc-együttest, amely
magyar és erdélyi táncokat mutat be. Széles körű tevékenységük másokat
is vonz. A tánccsoportban vannak kölesdiek, kistormásiak, tolnaiak. A
magyar csoport vezetője a bonyhádi Kosnás Árpád, a német koreográfus
pedig a nívódíjas bátaszéki Glöckner János. Az idén a Művészeti és
Szabadművelődési Alapítványtól nyertek százhatvanezer forintot, az
országgyűlés kisebbségi bizottságától pedig százezret. Két másikat még
nem bíráltak el. Az egyik hétszázezres pályázatot a hangosításhoz
szükséges technikai eszközökre adták be, mert azt most a környező
településektől kérik kölcsön. A könyvtárba és a teleházba általában az
iskolások járnak, a kicsik a játszóteret szeretik, a postát az
idősebbek keresik fel inkább.