Vágner Andor (tévesen több helyen Wágner-ként írják a nevét) 1874-ben született Varsádon. Édesapja, Vágner Sámuel lelkész, nagyapja, Vágner Péter jegyző volt a faluban. Anyai nagyapja, Lehr András, aki 1831-1833-ban Sárszentlőrincen Petőfi tanára volt. A család fontosnak tartotta taníttatását, ezért először a Bonyhádi Evangélikus Algimnáziumba iratták 1885-ben. Itt végezte az első négy osztályt, majd a Pozsonyi Ágostai Hitvallású Evangélikus Lyceumba iratták. Itt tanult 1889-1893 között. 1893-tól 1897-ig jogi diplomát szerzett a Magyar Királyi Tudományegyetemen, Budapesten. Első munkahelye Gyönkön volt, ahol törvényszéki díjtalan joggyakornokként szerzett szakmai tapasztalatot. Ezt követően került Szekszárdra, majd őfelsége a szekszárdi törvényszéki jegyzőt Tamásiba nevezte ki albíróvá 1908-ban, majd 1911-ben járásbírói kinevezést kapott. Ebből az időszakából fennmaradtak rézkarcai, főleg a tamási erdőkről. 1911. november 21-én nevezték ki Szekszárdra törvényszéki bírónak, majd 1921-ben királyi ítélőtáblai bíró címet kapott.
A város közéletének elismert, tisztelt alakja volt, több cél érdekében tett jótékony adományáról hírt adtak a korabeli lapok, de maga is szervezett táncmulatságokat, hangversenyeket, estélyeket jótékony célok érdekében. Hosszú évtizedekig a Szekszárdi Takarékpénztár igazgatósági tagja.
Munkája mellett rajzolt és festett. Elsősorban a fák, a vizek, a holt Sió, a Palánki hegy voltak a kedvenc témái, de ismert egy női olaj portréja és egy idős férfit ábrázoló grafikája is. Néhány vázlatfüzetét és egyéb dokumentumait sikerült megvásárolnom. A rajzfüzeteiben fantasztikus krokikat, figurákat rajzolt, illetve van egy rajzsorozata a feminista nőkről, s rajzfüzetei is tele vannak fákkal, vízpartokkal. Rendszeresen kiállított az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat időszaki kiállításain a Műcsarnokban, valamint tagja volt a Magyar Képzőművészeti Egyesületnek is. Elsősorban olaj technikával dolgozott.
Szekszárdon, a Munkácsy utcában volt a villája, amit az 50-es években elvettek és ki kellett költöznie Sióagárdra, majd onnan került Mözsre, ahol a halotti anyakönyv szerint 1954-ben halt meg.
1956-ban fia rendezett Szekszárdon a Béri Balogh Ádám Múzeumban hagyatéki kiállítást, amelyet a régi barát, Szabó Dezső festőművész nyitott meg.
A Tolna Megyei Népújságban 1956. augusztusában jelent meg cikk „A színek lírukusa” címmel az emlékkiállításról és a művészről T.N. tollából.
„Vágner Andor, a szekszárdi tájak festőművészet tisztelte Babitsot, olvasta Adyt, szerette Garay nyers hazafiságát és együtt élt a régi idők paraszti problémáival.
Szereti a Dunántúl lankáit festegetni, amivel barátságot köt egy életre. Születéshelyén, Varsádon látja meg e tájat, hogy elmélyüljön ennek szépségében Bonyhádon és kiteljesedjék Pozsonyban, ahol iskoláit végezte.
Érzékeny, harcokhoz nem szokott és verekedni nem tudó egyénisége nem érezte jól magát a Horthy-idők hajrá magyarjai között, magába roskadt és elmélyült a természet ezer szépségében. Látását a társadalmi visszásságok szomorúságának ködén keresztül közelíti meg. Piktúrája így válik szomorkássá, humorizálóvá, bensőségesen líraivá, opálosan csillogó sokszínűvé, gyakran borongóssá.
Akkor nyúl az ecsethez, amikor a belső kényszer hajtja. Azt festi, amihez indítása van, ezért lesz megbeszült tagja az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnak és a Magyar Képzőművészeti Egyesületnek. Állandó kiállítója a Műcsarnoknak, ahol Aba-Novákkal, Glatz-cal, Edvi Illéssel, Csókkal, Rudnaival, Áldorral, Czencz-cel és a legnagyobbakkal együtt állított ki. A képeinek halk, finom tónusa mindig a rokokó muzsikáló órák finom acélhangjait juttatják az eszembe.
Bizony jól tették azok, akik tették, hogy kiássák Vágner Andort a feledés homályából és a legszebb alkotásainak egy kis töredékét bemutassák augusztus 20-án a Béri Balogh Ádám Múzeum kiállító termében.”
Vágner Andor szülőháza Varsádon valószínűleg a valamikori evangélikus parókia volt (az I.-II. Világháborús emlékmű mögött állt), mivel édesapja Vágner Samu 40 évig szolgált evangélikus lelkészként Varsádon. Sajnos az épület már nem áll. Sírja utolsó lakhelyén, Mözsön található. Festményeinek jelentős része, valamint személyes iratainak egy része Tolnán található Rühl Gizella műgyűjtő tulajdonában.
