A szavazás szünetel











  


Helyi hirek | Eseménynaptár | Egyház | Sport
Kultúra | Oktatás | Felhívások | Helyi újság

Helyi ifjúság őrzi a múltat

Teleház Posta az időseknek, könyvtár, játszótér együtt 2005-06-18



 Lovász Gabriella: a fiatalok diktálják a tempót
A település központja a teleház. Az épület elején van a mozgó posta bázisa. Az udvaron játszótér, a számítógépeken kívül ott működik a könyvtár. A teleház vezetője Lovász Gabriella, aki a közhasznú egyesületként működő Varsádért Ifjúsági Klub elnöke. A fiatalok nemcsak a községi ünnepségeket, a falunapot szervezik, ők működtetik a német hagyományőrző tánccsoportot, és a Turulmadár néptánc-együttest, amely magyar és erdélyi táncokat mutat be. Széles körű tevékenységük másokat is vonz. A tánccsoportban vannak kölesdiek, kistormásiak, tolnaiak. A magyar csoport vezetője a bonyhádi Kosnás Árpád, a német koreográfus pedig a nívódíjas bátaszéki Glöckner János. Az idén a Művészeti és Szabadművelődési Alapítványtól nyertek százhatvanezer forintot, az országgyűlés kisebbségi bizottságától pedig százezret. Két másikat még nem bíráltak el. Az egyik hétszázezres pályázatot a hangosításhoz szükséges technikai eszközökre adták be, mert azt most a környező településektől kérik kölcsön. A könyvtárba és a teleházba általában az iskolások járnak, a kicsik a játszóteret szeretik, a postát az idősebbek keresik fel inkább.



Felhasználónév:
Jelszó: